A ráadás

Eltelt az egy év, és én még mindig itt vagyok. Egy hónap ráadást adtam magamnak, egy hónap nyaralást. Már Lecce-ben vagyok és bár tudom, hogy a csajokkal még összefutunk párszor, legkésőbb a búcsú bulimon, de így sem volt könnyű elköszönni tőlük és elhagyni Poggiardot…megkönnyeztük mindannyian az elmúlt időket.

Július 1-től már nem is dolgoztam, így szép lassan elkezdtem pakolászni az egy év alatt felhalmozott cuccokat…a feladott poggyász és kézitáska mellett legalább 5 zacskót pakoltunk a kocsiba. A többiek pedig elkezdték a júliusi nyári tábort a belga cserkészekkel és az újonnan érkezett spanyol önkéntessel, Kevinnel.

Bár többször akartam és ígértem is, de soha nem mutattam be a várost, ahol élek, éltem. Mivel Poggiardo volt egy évre az otthonom, így nem is nagyon készítettem képeket róla, csak az utolsó nap, hogy legyen egy kis emlékem. Az utolsó (már nem munka)napomon, szombaton még a lányokkal együtt bementem  az irodába, hogy elköszönjek a többiektől is és hogy visszavigyem a paripámat. Még a bringa is hiányozni fog, jó kis canga volt!

Íme az office, éppen benőtte a gaz, de csak jót tesz neki 🙂 Nagy valószínűséggel nyár végére ki kell költözniük, hogy felújítsák az épületet. Szó volt róla, hogy az állomás épületbe költöznek, az első emeletre. Ha úgy lesz, azt nem szeretném tudni, mert biztosan buli lesz minden nap az állomásfőnökkel társalogni…talán még a sorompó leeresztés vagy a váltók kezelésébe is besegíthetnek. Mellesleg ő tőle már előző napokban elköszöntem, a közös selfie:

IMG_7007  IMG-20150703-WA0004

Pár kép a központról, ami igenis szép, annak ellenére, hogy egy kis város, kb 6000 lakossal.

A fehér állványokat színes kis égőkkel a festa idejére építik. Hihetetlen, de egyszer sem láttam éjszaka ezeket, itt is azon a napon égtek először, mikor én Leccebe költöztem. Mellesleg egyszerű fa rudak, amire az égő soros formákat rögzítik dróttal. Maga a fa rudak pedig csak szabadon állnak az utcán, de felül vagy 6 dróttal van kifeszítve.

IMG_7010  IMG_7016

IMG_7012  IMG_7011

IMG_7035  IMG_7013

Itt egy kép a netről, hogy is néz ki ez éjszaka. Ez Poggiardotól nem messze lévő Scorranoban van felállítva jelenleg, 2-3 napos festa volt a napokban.

scorrano

Ez a legnagyobb templom a városban, San Salvatore, ide mentünk adventkor misére. Van még pár temploma a városnak, de azok valahogy csak ünnepekkor vannak nyitva. Valamint a mozaikos kripta, ahova soha nem mentünk le…

IMG_7018  IMG_7019

Az ’óváros’ rész 🙂 itt is kis utcákból áll, még egy Palazzo Guarini is van a közepén, ami sajnos nem látogatható. Olyan mint, egy titkos kert, 3 méteres fallal körülölelve csak sejteti, hogy valaha gyönyörű szép volt.

IMG_7022    IMG_7036    IMG_7033  IMG_7024

A főtér, ahol a két fő bár van: Borghese, aminek a neve is mutatja, hogy egy sznob hely 🙂 és a túl oldalon egy kávézó, cukrászda…mai napig nem tudom a nevét, de isteni a pasticiottojuk, a cappuccinojuk és természtesen a fagyi is. Sok vasárnap reggelünk kezdődött itt.

IMG_7025

Egy másik titkos kert, ami csak a nyári időszakban, akkor is csak hétvégén van nyitva, persze siesta idejére ezt is bezárták. Sosem láttam a kert nyitogatót, és csak egyszer volt szerencsém meglátogatni a helyet. Gyönyörű, de teljesen elhagyatott, szomorú, hogy nem használják a helyiek.

IMG_7027  IMG_7032

Pár helyi bácsi éppen a Piazza Popolo felé tart. Ez a tér nagyon közel van hozzánk és kizárólag csak férfiak látogatják. A nap minden órájában legalább 5, de hétvégente akár 20 nyugdíjas papa is a padokon, vagy éppen egy sport club előtt ül és boldogak, mikor 4-en lányok arra sétálunk. Sosem értettem, hol vannak az asszonyok…persze nagy valószínűséggel tésztát gyúrnak közösen.

IMG_7038

A tér egyik oldalán a kedvenc sörözőnk, Jurij vezetésével, aki a neve ellenére olasz és elég jól beszél angolul, a többi olaszhoz viszonyítva. Jó pár isteni kézműves sörük van…nem is szerettük, hogy ilyen közel van ez a bár 🙂 🙂

IMG_7039

Legvégül pedig az apartman. Elég volt bárkinek annyit mondani, hogy a hentes felett lakunk, mindenki rögtön tudta, hol vagyunk.

IMG_7041

Ami még érdekesség lehet, az pedig a halálhír közlése itt Dél-Olaszországban. A főtéren A1-es plakátokon lehet olvasni, ki halt meg éppen a héten és mikor lesz a temetés. Ugyanezt a plakátot, a halott háza előtt is kiteszik pár gyertyával együtt. A temetés pedig szinte mindig napközben van, munkaidőben. A rendőrök lezárják az utakat, hogy a halottas kocsi és a hozzátartozók nyugodtan el tudjanak sétálni a temetőig. A jómódúakat zenekar is kíséri a temetőig.

IMG_7031

Egy kép az utolsó munkanapomról, utoljára a lányokkal, remélhetőleg nem az utolsó pasticciotommal itt Olaszországban.

IMG_1975

…és bár iszonyatosan hiányozni fog Salento, pár dolgot megemlítenék, ami miatt nem teljesen DOLCE VITA:

  • ez a siesta jól hangzik, de nem az!!! én az első hetekben megőrültem, hogy minden zárva van du 1 és 4 között. Minden, de tényleg minden! Ja és sok bolt csütörtök délután is.
  • persze ez megszokás kérdése, de itt is sok helyen másfajta az elektromos dugasz, emiatt átalakítóra van szükség. A másik pedig a zárak nyitási iránya.
  • ha pl valami gondod van a bicikliddel, vagy éppen otthon a zuhanyzóval, WC-vel, akkor NEKED kell megmondani, hogy konkrétan mi a gond és akkor megjavítják.
  • ez is biztos csak helyi dolog: a lakásunk alatt van egy fénymásolós-nyomtatós bolt. Egy normál A4-es fekete fehér oldal kinyomtatásának ideje: 15 perc. Ebből 5 perc a számítógép bekapcsolása, kinyitás után pár órával. Gondolhatjátok a színes nyomtatást!!! Egyszer lementem egy fekete-sárga-piros színű grafikámmal, hogy nyomtassák ki. 15 perc után hozza nekem a csávó a kinyomtatott fekete-sárga lapot és adja a kezembe. Még ő csodálkozott, hogy nem akarom elfogadni, mire közli, hogy a piros szín kifogyott a nyomtatóból. Másnapra ígérték, hogy megérkezik a piros szín is…szerintetek?
  • nincs olyan, hogy nem késik a vonat. Ezt már írtam, hogy ezek után nem fogom a MÁV-ot szidni az biztos, és a magyar utakat sem, mert itt sokkal rosszabb.
  • a Posta reggel 8:30tól 13.35ig van nyitva és nem tovább. (Nem tudom miért fél után 5perccel zár.) Kisváros, iszonyat biztonságos, a biciklit mindenhol lakat nélkül lehet hagyni. Ellenben a postára dupla fotocellás ajtón keresztül lehet bejutni, azaz kinyílik egy előtted, belépsz, bezáródik mögötted, és kinyílik a következő. Ugyanígy kifelé is 🙂 És ez mind baromi lassan.
  • Amikor fel akartam adni egy levelet elsőbbségivel és ajánlottan, közölték, hogy nem lehet mind a kettőt. Hogy miért zárja ki a kettő egymást nem tudom, de az ajánlottat választottam. Öt nap alatt megérkezett. Kasia kipróbálta az elsőbbségit: 20 nap alatt érkezett meg.
  • Nem szeretek itt kocsiban ülni és nem azért mert gyorsan vezetnek. Hanem mert senki nem használja az indexet és mert mindent csinálnak (cigi, telefon, CD választás, hajfonás …), csak nem vezetnek és akkor megkérik az anyósülésen ülőt, hogy fogd már picit a kormányt.

Nem panaszkodásként írtam le ezeket, mert már csak nevetek mindezen. Azt hiszem kellene egy ellen listát is csinálnom és biztos vagyok, hogy az sokkal hosszabb lenne.

Szicília…

Két hónapja, hogy nem írtam, bocsi…volt jó pár exchange projektünk, néhány vendégünk, megérkeztek az új önkéntesek is, egy hét csodálatos Szicíliai nyaralás és május eleje óta olyan jó időnk van, hogy inkább a tengernél töltjük a szabadidőnket. A nagy kimaradásnak köszönhetően lehet, ez egyike az utolsó blog bejegyzésemnek, mindösszesen másfél hét van hátra az itteni önkénteskedésemből (jeeeeeeeeeeee)…csak eltelt az az 1 év.

És hogy ne nyújtsam hosszúra ezt a blogot, a fent említett dolgokból csak Szicíliáról fogok írni (na meg pár szót az új csajokról), mert hogy a leggyönyörűbb hely, ahol valaha jártam és nagyon olasz!!!

Talán már egy hónapja, hogy Filipa, a portugál lány megérkezett és rá pár hétre egy másik önkéntes lány, Magyarországról :), Kamilla. Filipa grafikus, ő fogja ez én munkámat folytatni és már most sokat tanultam tőle. Szóval négyen vagyunk csajok, eddig semmiféle hajba kapás nélkül éljük a kis életünket. Július 1től jön egy újabb önkéntes, bár én 4én elhagyom a házat, de végre, végre, végre egy srác: Kevin Spanyolországból. A kezdeti lelkesedésünk nagyon nagy volt iránta, azaz egy másik spanyol srác miatt, ugyanis Jezus-nak hívják, de később visszamondta ezt a lehetőséget és így került sor Kevinre.

maffia

Jöjjön akkor a földi Paradicsom, SZICÍLIA:

12 óra buszozás után érkeztünk meg Palermoban, azaz 13, remélni sem mertem, hogy egyszer időben érjük el a célállomást.

Éjjel utaztunk, én nem sokat tudtam aludni, hajnali 5kor ráadásul át is kellett szállnunk egy másik buszra, miután komppal végre a szigetre értünk. Ekkor már jött fel a nap, és Kasiaval összenéztünk: mehetünk haza, ennyi elég is, mert már ezért a látványért megérte idejönni. A nap bearanyozta a szicília házak falait és a hatalmas hegyeket, a végeláthatatlan zöld felületből pedig itt ott kitűntek az élénk színű leander bokrok. (Mellesleg itt a leander kb az autópályát elválasztó növényzet). Reggel 8 után érkeztünk meg, de rögtön tovább is indultunk Trapaniba, a nyugati parton fekvő kikötő városba. Egy hét soknak tűnik, de mindössze csak az északi részét jártuk be Szicíliának…van még miért visszamenni.

TRAPANI

Egy bő fél nap alatt bejártuk az óvárost és igazán úgy éreztük, hogy külföldön vagyunk, megint. Aztán rádöbbentünk (városból városba menve még jobban), hogy ez még mindig Olaszország, de az az Olaszország, amit a TVből, a filmekből ismer meg az ember. Rengeteg olasz a Vespán, amit hol fotelnek használnak az utcán, a gyerekek mászókának és talán utoljára járműnek, de akkor az 5fős család együtt utazik persze. Itt még inkább nem ismerik a kreszt, üvöltözik mindenki, ami annyira nem zavaró, mert olyan, mint ha énekelnének és a kaja futár nem megy fel a harmadikra, mert az erkélyről a néni leereszti a vödröt a pénzzel, aminek a helyére kerül a megrendelt áru. Sajnos csak kevés templomba tudtunk bejutni, mert még Isten is siesta-zott, de az egyikbe maga a pap tessékelt befele és mesélt nekünk a híres és egyedülálló orgonájukról, amin egyszerre 4 ember is tud játszani.

Szállást couchsurfing-en foglaltunk és késő délután találkoztunk a két fiatal, portugál, jóképű ryanair légikísérő szállásadónkkal. Egy pár órás szusszanás után belevetettük magunkat az éjszakába, ettünk, ittunk és vagy egy kiló földimogyorót megettünk. Kellemes társaság volt, ami csak tovább fokozta a portugálok iránt érzet szimpátiámat.

IMG_6547 IMG_6551 IMG_6602  
IMG_6575 IMG_6560 IMG_6555

IMG_6563

ERICE

Erice Trapani mellett, azaz inkább felett fekszik és talán szökőévben egyszer lehet élvezni a kilátást onnan, a többi napon körülölelik a felhők. Nekünk természetesen az utóbbi jutott, én nagyon élveztem a hideg ellenére, mert nagyon misztikussá tettet a kis szűk macskaköves utcákat. Az odafele tartó 20 perces buszútról nem sokat tudok mesélni, mert 10 perc után, mikor már elég magasan voltunk és a szerpentin tűhegyes kanyarokból állt, alattunk meredek hegyoldal én már csak a busz padlóját bírtam bámulni és mondtam is Kasianak, hogy én biztosan gyalog jövök le. Mára már csak 500an lakják a görögök által alapított falucskát, ami két várral és jó pár templommal büszkélkedik. A ködnek köszönhetően egyiknek sem láttuk tisztán a tornyát. Visszafele gondolkodtunk a stoppon, de semennyire nem éreztem nyugtatóbbnak, így számomra a még félelmetesebb, de gyorsabb utat választottuk, a siklót, amivel kevesebb, mint 10 perc alatt újra Trapaniban voltunk.

A városok közti utazást stoppolva terveztük megtenni, de végül csak innen stoppoltunk Palermoba. Kb az első kocsi megállt, aki azt mondta, hogy nem jó helyen stoppolunk és elvisz minket egy jobb helyre, ahol a második kocsi fel is vett minket egy a félvilágot bejárt szicíliai női sofőrrel. A két órás út során elmesélte, hogy mennyi helyen élt és járt már, és az afrikai emlékei annyira felzaklatták őt, hogy el is pityergett. Még Palermo előtt megálltunk az autópálya mellett egy emlékhelyen, ahol Giuseppe Falconet a 90es évek elején megölték.

IMG_6613 IMG_6617 IMG_6611

IMG_6624 IMG_6649

IMG_6640 IMG_6668 IMG_6651

IMG_6669 IMG_6691 IMG_6714

PALERMO

Késő délután érkeztünk a városba és a keményen dolgozó szállásadónk, Roberto csak este 10 után szabadult a melóból, így fáradtan, de kicsit körbenéztünk. Két éjszakát töltöttünk itt ebben a számomra Nápolyhoz hasonló városban, amit imádtam, de közben menekültem volna a nagyváros káoszából. Túlságosan is hozzászoktam a „falusi” élethez. Este 10óra, egy öltönyös ember közeledik hozzánk és mosolyogva közli, hogy ő az akire várunk. A központban lakik, a 8. emeleten, ahonnan egész Palermo látszik a majdnem körpanorámás erkélyről, ami a fedett, de végig üveges konyhával végződik. Kibontunk egy üveg bort és olyan érzésünk van, hogy ezer éve ismerjük egymást.

Másnap bejártuk Palermót, a főbb nevezetességeket és a két piacot is, ahol sült mézes-mogyorós ricottát ettünk és ahol az árus úgy árulta a DOVE szappant, (kissé TELESHOPos stílusban), hogy tényleg azt érezted, hogy mindenképp meg kell venned, de legalább százat. Aztán csak sétálunk a piaci tömegben, ahol egy év után is látok új zöldséget, egy 1 méteres valamit…cukkininek mondták, de én kételkedem. A város dzsungelében sok a szűk utcácska, az erkélyekről lóg lefelé a száradó ruha (és természetesen a vödör), szemét mindenhol és a sok nem dolgozó vagy épp siestát tartó olasz. Estére egy kis bulizást terveztünk helyi EVS önkéntesekkel, de annyira fáradtak voltunk és ismét késő este jön csak értünk a szállásadónk, hogy végül nem megyünk semerre, csak egy kis borozóba, megkóstolni a helyi nevezetességet, a zibibbo-t. Semennyire nem vagyok egy borszakértő, de amint megszagoltam(!!!), majd meg is kóstoltam, kissé elkedvtelenítettem a kis olasz barátunkat, hogy márpedig ilyen nekünk is van, csak ASZÚnak hívjuk. Roberto mindenképp valami különleges helyre akart vinni minket, ha már napközben nem tudott velünk lenni, így a közeli hegyre megyünk, ahova Santa Rozalia (Palermo védőszentje) menekült. Majdnem éjfél volt és sötétség körülöttünk az erdőben, de Palermo lámpái égtek a völgyben és mi búcsút mondtunk a városnak.

Reggel Roberto kocsival vitt minket az állomásra és most először tapasztaltam, azt a hihetetlen káoszt és dugót, amiről mindenki beszé,l ha Olaszország kerül szóba. Lecceben rengetegszer ülök kocsiban, de olyan, mint otthon, azt leszámítva, hogy tényleg nem állnak meg a zebránál a kocsik…még ha le is lépsz az úttestre.

IMG_6751 IMG_6750

IMG_6764 IMG_6762 IMG_6765

IMG_6768 IMG_6772 IMG_6773

IMG_6769 IMG_6798 IMG_6801

IMG_6796 IMG_6792 IMG_6811

IMG_6808 IMG_6818 IMG_6821

CEFALÚ

A következő állomás Cefalú volt, igazán cuki és olasz, emiatt rengeteg turista. Továbbra is szerencsénk volt a CS-gel, mert, hogy kiderült külön szállást, azaz apartmant kapunk a szállásadónktól. A nálam pár évvel fiatalabb félig belga félig olasz srácnak egy helyi ajóka halászó-feldolgozó cége van, azaz örökölte a papától, ő is az apjától, de ezenkívül van még gyáruk Lengyelországban, Tunéziában, Horvátországban és az utánunk lévő héten ment éppen Kínába üzletet kötni. Szóval minden évben a megtakarított pénzből vesz egy újabb apartmant, hogy nyáron kiadhassa. 35 éves korában pedig szeretné eladni az egész céget és onnantól kezdve DOLCE VITA. Szóval ha éppen van pár üres nap az apartman bérlések közt, akkor a couchsurfingesek jöhetnek.

A szállásunk tökéletes volt, csak egy szoba, konyhával és fürdővel, de az egyik erkély a dómra nézett, a másik pedig egy kicsikét a tengerre. Mivel az előző napokban nem volt annyira jó időnk, rögtön mentünk a strandra. Sajnos a felhők aztán meg is érkeztek, így bebarangoltuk várost. Ettünk-ittunk granitát, szorbetféle ital, minden ízben kapható, majd később megkóstoltam végre a cannolit. (A Keresztapa 3.-ban azzal ölik meg az öreg fickót a színházban.) Máshol is kóstoltam, de Cefalúban volt a legjobb a ricotta benne.

A városnézés közben összefutottunk a szállásadónkkal és egy barátjával. Kocsiba ültünk és kivitt minket a városon kívül egy kikötőbe, hogy körbenézzünk arra is. A napnyugtát egy borozó erkélyéről élveztük, úgy hogy alattunk közvetlenül a tenger volt. Elég fáradtak voltunk már így a 4. nap után, de semmiképp nem tudtunk nemet mondani a buli meghívásra, mert hogy aznap nyitott a disco 🙂 Mire odaértünk, elég hosszú sor volt a bejáratnál és én abban reménykedtem, hogy ők úgy sem akarják ezt végigállni. Hát nem, mert nem is kellett, ugyanis a VIP bejáraton jutottunk be. Kínai party volt, hatalmas területen, ami két részre volt osztva a VIP és a nem VIPeseknek, vagy úgy is mondhatnám, hogy a 25 felettieknek és alattiaknak. A buli lassan indult, vagy mi érkeztünk korán, de pár órával később úgy éreztük, hogy egy ’La grande bellezza’ bulin vagyunk. Az olaszok nem a hajnalig táncolásról híresek, általában 3-fél4 fele véget ér a buli, mi már előbb hazasétáltunk.

A másnap kissé másnapos volt 🙂 🙂 sajnálatos módon nem volt erőnk felmászni a hegyre, ahonnan biztosan álomszép panoráma nyílik. Délutánra összeszedtük magunkat és útnak indultunk az utolsó városunk felé.

IMG_6883 IMG_6884 IMG_6894

IMG_6888 IMG_6892

MESSINA

Ismét késő esti érkezés, kedves orvostan hallgató szállásadó. Hazaérkezés után el is indultunk vacsizni és mindennél jobban vágytunk egy arancino-ra. Nem először ettünk azon a héten, sőt itt Lecceben is ettem már, de tudtam, hogy az igazi arancinot Szicíliában találom és Messinában azon az estén mi megtaláltuk a legjobbat. Egy panírozott rizsgombóc, belül különféle választható töltelékkel. A legjobb a ragus szerintem, csak mert olyan hazai íze van. Ééééés, amiről nem is álmodtunk, hogy van nutellás arancino. A rizskoch-hoz tudnám hasonlítani, kívül cukorral bevont és belül olvadt, forró nutella.

Másnap Kasia reggel visszautazott Poggiardoba, mert a következő nap hazament Lengyelországba. Jó volt egyedül flangálni a városban, mert hogy valóban ezt tettem, nem sok látnivaló volt ott, ezt a helyiek is mondják. Terveimben Taormina szerepelt, de nagyon fáradt voltam, hogy kora reggel levonatozzak oda, majd este vissza. A fő látnivaló a dóm volt és a toronyóra, rengeteg arany szoborral, ami délben, mint Prágában is, zenével egybekötve egy kis show-val örvendeztette meg a turistákat. A 4 méteres oroszlán forgatta a fejét és üvöltözött, majd a kakas kukorékolt és így tovább. Maga a Dóm nekem nagyon tetszett, kívül belül, ahol festett fa mennyezet volt.

Már kora délután visszamentem lepihenni és csak késő este mentünk el sétálni Felice-vel. Elvitt pár jó kis kilátóhelyre, kóstoltam focaccia-t, pizzahoz hasonló étel, csak más a tészta alapja, ittunk egy sört és irány haza, mert másnap kora reggel indult a kompom a túlpartra.

IMG_6930 IMG_6911 IMG_6923

IMG_6936 IMG_6933 IMG_6939

IMG_6945 IMG_6952 IMG_6978

A haza utat nem terveztük meg Kasiaval: vagy BlaBlaCar vagy stoppolás. Mivel úgy adódott, hogy neki előbb haza kellett mennie, így én is találtam egy BlaBlaCart egészen Brindisiig, ahonnan haza vonatoztam. Néha azt reméli az ember, hogy a sofőr nem tud angolul és akkor alhat végig és nincs az a néha kényszeredett beszélgetés érzése. Mikor az előző napokban egyeztettem a sofőrrel telefonon, és kértem, hogy beszéljen lassabban egy kicsit, egyből rákérdezett: english? Így angolra váltottunk a biztonság kedvéért, és megbeszéltük a találkaidőpontot. Ritka ez itt, mint a fehér holló, hogy egy DÉLolasz, KÖZÉPKORÚ ember, ELÉG JÓL beszél angolul. Persze, hogy késtek, másfél órát vagy többet is, de addig egy 80 éves bácsi elszórakoztatott engem a vasútállomáson. Szívem szerint megkérdeztem volna, hogy mit üldögél egész nap a vasútállomás előtt. Szerintem még most is ott ül.

Csak megérkeztek, Luciano és a családja, akik Brindisiben élnek, de Taorminában nyaraltak. Természetesen a feleség, aki amúgy szerb volt, még jobban beszélt angolul, így álmodni sem mertem az alvásról. Nagyon kedves házaspár volt, és a 2 éves kisfiúkkal, akinek nem emlékszem a nevére, is összebarátkoztam egy kicsit az út során. Eseménydús hét volt, rengeteg jó emberrel és szép emlékkel, és ezt csak fokozta, amikor megálltunk egy pelenkacserére ahol a benzin és kaki szag összekeveredett.

Primavera

Elhamarkodott voltam az előző bejegyzésem címével (Az utolsó téli hónap), mert míg otthon már mindenki eltette a téli kabátját, itt sajnos csak egy hete élvezzük igazán a tavaszt…azaz mondhatni a nyarat. A siesta idő egyértelműen felköltözött a tetőre és a gyors ebédünk után egy kávé mellett fent napozunk. Már most hámlok.

Március hónap eleje szokásosan zajlott, sorra készítettem a plakátokat, folytattuk az angol kurzust a helyi diákoknak, mentünk az oviba és először segítettem Kasianak a művészetterápián. Főleg depressziós, bipoláris „betegek”, de van köztük alkohol- és drogfüggő is. Már otthon is tartottam foglalkozást hasonló felnőtteknek és egy hamar rájön az ember, hogy sokszor könnyebb velük a munka, mint a „normálisokkal”. 🙂

És persze nincs hónap FESTA nélkül, március 19. San Giuseppe napja. A körülöttünk lévő városokban mind ünnepelték, más más nap, így volt programunk egész hétre. Ráadásul nálunk Poggiardoba ingyen étellel is járt és nem kevéssel. Több helyen sorba tudtunk állni és levest, tésztát, bort, szendvicset vagy egy egész tálnyi ételt adtak…amiből semmit nem szeretek 🙂 De íme:

IMG_5988

Volt persze tűzijáték is, amit valamilyen okból imádnak. Szerintem már most többet láttam belőle csak ebben a városban, mint eddig egész életem során. És a piromániájuk másik fajtája, hogy egy nagy kupac rőzsét (6-8m) összehordanak és felgyújtják. Ez történt a szomszéd városba, amikor másnap mentünk újra megünnepelni San Giuseppét. Az egésznek, mint általában az összes ünnepüknek majális hangulata van, de szerencsére mi az egyik barátunknál szűk családi, baráti körben töltöttük az estét. Természetesen minden festa-nak van speciális étele, sajnálom én képtelen vagyok ezeket megjegyezni, de egyet biztosan nem felejtek el erről az ünnepről, ami pedig a tészta sült tésztával, hihetetlen!!!

20150318_211758

Amit már izgatottan vártunk a márciusi hónappal, az a 4 db, egyhetes exchange project volt. Jelenleg a másodikat fejezzük be, rengeteg tapasztalattal, és vár ránk még kettő. Minden projektnek van egy témája és 4-5 országból érkeznek ide huszonéves fiatalok. Lengyelország, Litvánia, Románia (Erdély), Portugália, Görögország, Szlovénia, Bulgária, Törökország, Franciaország…ezekből az országokból fogadtuk eddig a fiatalokat. Bár mennyire is jófej, kedves társaság volt, valahogy nem éreztem a közös hangot és rá kellett döbbennem, hogy „öreg” vagyok hozzájuk képest. Ezalatt a lassan 10 hónap!!!! alatt is többször éreztem a koromból adódó nehézségeket és hogy legyen bármennyire jó itt, bőven elég az egy év.

Húsvétkor egy kis időre nagyon jó időnk volt, míg otthon havazott vagy mi?! Így végre eljutottunk a várva várt várhoz, II. Frigyes nyolcszögletű vadászkastélyához. Már jó messziről látható volt az erődítményt, ami itt a nagy síkság után egy kis dombon magasodott. Gyönyörű volt, kívül belül.

IMG_6118  IMG_6135  Castel del Monte

Őszintén szólva nem igazán éreztem, hogy Húsvét van…hiányzott nekem a főtt sonka és a főtt tojás és sajnos templomba sem jutottam el az ünnepek alatt. Szerencsémre azért a vasárnapot, mert itt akkor van a nagyobb étkezés, azaz ebéd (nem pedig előző este), egy olasz családnál tölthettem. Semmi sonka, csak valami kis madárka felhúzva egy nyársra, szóval inkább maradtam a panírozott articsókánál. A süteményekkel már jobban kijöttem és a fő salentoi pasqua édesség a marcipán bárányka volt (netről szedett kép, csak hogy lássátok), mellyel értelmet nyert az előző hetekben a piacon látott rengeteg kész bárány fej.

agnello-dolce-pasqua

Húsvét hétfőt ennél jobban élveztem, bár locsolók hiányában azt hiszem elhervadtam. Ez a nap inkább a barátoké és mindenki piknikezni megy a szabadba. Mi ellátogattunk egy B&B-té alakuló masseriaba, piknikeztünk egyet az Adria partján, majd este a Ión parton néztük meg a naplementét.

Amiről nem szívesen beszélek, az az olasz nyelvtudásom. Érteni értem a nagyját, amit mondanak és beszélni is beszélem, de azért van még hova fejlődni. Bevallom jó pár olasz órát ellógtam, mert míg az elején nagyon lelkes voltam, később csak elvesztegetett időnek éreztem a két órás kurzust, amiből maximum fél óra volt érdemleges. Ja és soha nem beszéltünk az órán, csak a tanár. Mindezek után arra az elhatározásra jutottam, hogy adok még egy esélyt a tanárnak és Kasiaval múlt pénteken el is mentünk. Persze kis késéssel, mint mindig a vonat miatt és mert fagyiztunk, kivételesen az óra előtt. Félórát késve benyitottunk a terembe, ahol egyedül a tanár volt és közölte, hogy vége ennek a kurzusnak… választ nem kaptunk, hogy miért, ellenben közölte, hogy kellene írnunk egy tesztet, a kurzus befejezéseként. Próbáltunk kibújni ezelől, de nem tágított a tanár, mondtam is Kasianak, hogy írjuk meg és legyünk gyorsan túl rajta. A gyorsan sajnos nem sikerült, mert nem csak írásos rész volt, hanem mint egy rendes vizsgán, volt hallásutáni feladat, kép jellemzés és beszélgetés a tanárral, és én mindvégig azon gondolkoztam, hogy milyen régen volt már, hogy vizsgáztam. 🙂 Viszont ez esetben eldőlt az olaszórám sorsa.

Szóval itt a tavasz, a primavera, mely gyorsan feledtette a hideg, fázós, nyirkos telünket. Ki is használjuk a szabadnapokat és bringázunk a környéken. Néhány kép az első túránkról, ahol gyönyörű (akár 100éves) olíva fák közt ebédeltünk és sziesztáztunk. Sajnos nem mindenhol ilyen zöldellő a táj, ugyanis tavaly külföldről (vélhetően Görögországból) vásárolt olívafák megfertőzték Salento fáit. Az EU azzal állt elő, hogy vágják ki az összes fát (11 millió), hogy megakadályozzák a xylella további terjedését Olaszországba. Gyógyír nincs rá, csak viták, és demonstrálok.

IMG_6191   IMG_6197   IMG_6200

IMG_6205   IMG_6210   IMG_6215

IMG_6204   IMG_6213 IMG_6224   IMG_6230

IMG_6220    IMG_6247   IMG_6172

Végezetül, hadd mutassam be új barátomat a munkahelyen, Cappuccinot. (a félénk barátja pedig Caffe Latte, de ő róla nincs képem)

IMG_6099

Az utolsó téli hónap

Túl éltük a telet szerencsére. Habár hó nem volt, de hideg és nedvesség igen (főleg a lakásban), és az utóbbi mindennél rosszabb. Most már napközben akár 15-18 fok is van a napon, bár engem most a hollandiai zuhogó eső tart fogságban.

Mivel a blogomat az otthon maradottaknak írom, nem részletezném a Pesten eltöltött egy hetemet, a lényeg, hogy szinte mindenkivel tudtam találkozni, ha hosszabb-rövid időre is. Mindenesetre nagyon furcsa érzés volt 7 hónap után hazamenni, ahol nem igazán éreztem, hogy otthon vagyok és alig vártam, hogy visszajöjjek. Természetesen aznap is esett a hó és tapasztalat hiányában, megint izgultam, hogy fel tud-e szállni így a repülőm. De aztán kapott egy forró fürdőt és jégtelenítőt és irány Bari. Mire megérkeztem már két üzenet is várt a CS szállásadómtól, hogy hívjam ha megérkeztem és hogy szerzett fuvart nekem a reptérről. Bekocsikáztam az ismeretlen lánnyal a központba, ahol találkoztam Simone-val és megittunk egy sört, majd irány haza. A srác vagy inkább férfi (40+) bejárta szinte az egész világot és a lakása teli volt emlékekkel. Mellesleg az egyik CS meeting szervező Bariban és jelenleg egy hatalmas  két napos találkozót terveznek május végére Calabriába…remélem, hogy el tudok menni.

Szomorkás, szürke időm volt, mikor másnap körbejártam Bariban. Nekem Lecce jobban tetszik, mindösszesen annyi Bari előnye, hogy tengerparti város. Az óváros gyönyörű, de ugyanolyan mint a többi. Kaptam Simone-tól egy térképet, bár feleslegesnek éreztem, mert elég jól tudok tájékozódni, de ezzel a térképpel aztán nem egyszer eltévedtem a város utcáinak labirintusában. Kora este elvonatoztam Leccebe, ott aludtam egy napot, mivel másnap érkezett Anita barátnőm Oxfordból.

IMG_5679 IMG_5669 IMG_5664 IMG_5655

Ő sem fogott ki elég jó időt, mikor itt volt nálam, de legalább egy jó buliztunk már első nap. Három szülinapot ünnepeltünk és a török lányok búcsúbulija is volt egyben. Mindenki eljött és nem hiszem, hogy lesz ennél jobb házibulink még egyszer, a török lányok nélkül biztosan nem. Az egyik legjobb három hónapom, hónapunk volt itt és úgy gondolom, hogy a legjobbkor jöttek hozzánk Poggiardoba. Sokkal nehezebb lett volna a telet átvészelni pl a mostani törökökkel… de erről majd később.

festa   20150131_212707

 

Pár nappal később Selintől és Burcutól is búcsút vettünk, bár nehéz őket elfelejteni. Selin mindenhova vicces üzeneteket ragasztott a lakásban és a hétvégén még egy kis ajándékot is találtunk Kasiaval a táskáink zsebében.

Az első Erasmus+ határidő után, sokkal kevesebb munka volt az irodában, így újabb ötletekkel állt elő Valeria és végre mi is előadhattuk a sajátunkat. Hamarosan egy másik óvodába is fogunk járni angolt tanítani a gyerekeknek, valamint a helyi gimiseknek is, 3 csoport, 3 szint, már alig várom. Kasia művészetterápiát tart Disoban betegeknek, főleg skizofrén vagy depressziós felnőtteknek, ahova majd én is megyek segíteni. Végül pedig előadtuk Valerianak, hogy mit szeretnénk csinálni itt a helyi fiataloknak. Mivel Kasianak van egy lengyel-magyar barátja, így nagyon jól ismeri a kiszabadulós játékot, sőt maguk is csináltak egyet Krakkóban. Meglepő módon Valerianak nagyon tetszett, pedig akik nem ismerik és elmeséltük mi is ez, csak nevettek rajtunk. A főnöknek rögtön jött is az ötlete, hogy hol legyen, amit egy este lecsekkoltunk és rábólintottunk. Mára már ki is pakolták ezt a szobát és világítást is kapott, így amint hazamegyek nekilátunk a Maffia szobánknak, mert mi más is lehetne ott Dél-Olaszországban.

Szóval a török lányok, az újak: Sema és Dilay. Mondhatni nem beszélnek angolul, azaz Sema egyáltalán, Dilay pedig nagyon picit. Három hónapra jöttek ők is, viszont a kommunikáció hiánya eléggé megnehezíti a dolgokat, főleg otthon…

Február közepén elkezdődött a karnevál időszaka. Azért is írom így, mert nem csak egy napon vagy hétvégén ünnepeltek, hanem legalább egy héten keresztül. Az óvodában a cuki faktor az egekig hasított. Ami furcsa volt, hogy egy kézzel varrott, anya csinált jelmez sem volt, mert mindenki megvette vagy kölcsönözte a ruháját és egy kiló smink volt a kislányokon.

IMG_5706 IMG_5710 IMG_5713 IMG_5714  IMG_5716 IMG_5728 IMG_5750 IMG_5759

Az első karneválos hétvégén a srácokkal és Petrával Leccebe mentünk bulizni és végre táncolni. Részben Valentin napi buli volt, de mindenki jelmezben, minket kivéve. Reggelig táncoltunk megállás nélkül és sajnáltam, hogy Kasia nem jött és hogy az előző török lányok már nem tudnak velünk lenni. Még a hajnali hazamenetel előtt, az otthon is szokásos “együnk valamit” ötlet jött, persze olasz módra. Itt nem a 200ft-os pizza vagy hamburger a buli utáni kaja, hanem kávé és valami édes péksüti, mint egy normális reggeli 🙂 🙂 🙂

A másnapos másnapot is a fiúkkal töltöttük, meghívtak minket ebédre, majd irány Gallipoli és a karnevál. A fő utcán egymás után hatalmas különböző színpadok, várak, szobrok jöttek, köztük pedig jelmezes táncosok. Az egész utcát ellepte a konfetti és én csak azon gondolkoztam, ezt hogy fogják eltakarítani. Poggiardoban is volt karnevál két hétvégén és a mai napig a macskakövek közt ott a konfetti. Szóval a válasz a kérdésemre: Sehogy!

A jó időt kihasználva másfél hete Petrával két napra elutaztunk. Hihetetlen jó időnk volt és már nagyon ránk fért egy kis kiruccanás a megszokott körforgásból. Az útvonal: Alberobello, Locorotondo (itt aludtunk), másnap pedig Ostuni. Ez alatt a kis idő alatt ismét bebizonyosodott, hogy mennyire nyitottak, segítőkészek, de legfőképpen vendégszeretőek itt az emberek. Szállást ismét couchsurfing-en intéztük, de Alberobelloban is megbeszéltünk egy találkát egy helyi pasival, aki kicsit körbe vezetett a városban. Előtte persze kávé, majd a saját gasztro boltjában egy kis kóstoló ebből abból, és a fenséges hagyma lekvárból. A város a különleges tetejű házairól híres, amiről nincs 100%-os bizonyíték, hogy mi oka volt ennek a sajátos formának és miért csak ezen a környéken található Olaszországban. A legvalószínűbb ok, hogy mikor ezeket a házakat építették, adót kellett fizetni minden kész ház után. Mivel a teteje “csak” egymásra rakott kövekből épült, amit könnyen letudták bontani, így befejezetlennek tűnt, és mentesültek az adófizetéstől.

IMG_5780 IMG_5791 IMG_5787 IMG_5784

IMG_5816 IMG_5834  IMG_5835

Innen átmentünk Locorotondoba, ahova sajnos szürkület után jutottunk. Alberobello szép volt, mindenkinek ajánlom, de Locorotondo számomra sokkal szebb. Csak barangoltunk a szűk, összevissza kanyargó utcák és fehérre meszelt házak közt. Később felvett minket kocsival a szállásadónk, és Locorotondotól pár km-re lévő házába vitt minket, ahol már várt minket a felesége és az olaszos vacsora a helyi barátokkal és Cicioval, a nyughatatlan kutyussal. Felejthetetlen este volt kedves embrekkel

DSC_0117  DSC_0119  DSC_0144

DSC_0152  DSC_0096

A másnap tartogatott egy kis kihívást számunkra, ugyanis az összeköttetés itt a városok közt, nem hogy rossz, de nincs. Mindössze két várossal volt arrébb Ostuni, ami persze 24 km, szóval az egyetlen reménységünk a stoppolás volt. Én kevésbé izgultam, és felesleges is lett volna jobban izgulnom, ugyanis kb 10 percen belül megállt egy 50-60 éves bácsi és elvitt minket Ostuniba, a “Fehér Városba”. A vicces, hogy a végén még ő sajnálkozott, hogy tovább kell kocsikáznia és nincs ideje megállni velünk, hogy körbevezessen a városba. Persze volt más idegenvezetőnk, ugyanis az előző napi vacsoráról az egyik srác itt, Ostuniban él, így már akkor lebeszéltük vele, hogy összefutunk újból. A barátjával érkezett és négyen másztuk meg az óvárost. A kilátás gyönyörű volt, egészen a tengerig elláttunk.

IMG_5864 IMG_5875

IMG_5870 IMG_5884 IMG_5887 IMG_5888IMG_5899 IMG_5889 IMG_5901

Hamar végett ért a kis kirándulásunk Petrával, ellenben én nagyon feltöltődtem tőle és most már tényleg nincs messze a tavasz.

 

 

 

 

Túl a felén…

Jó rég nem írtam, restellem is és így most nehezebb is összefoglalni az elmúlt 2 hónapot, mert annyi minden történt. Viszont pár nap és otthon leszek egy rövidke kis időre, ezért gondoltam még előtte törlesztek.

Az itt létem eddigi legjobb 2 hónapja volt és ez elsősorban a lakótársaknak köszönhető. Nagyon jó az összhang, annak ellenére, hogy csak lányok vagyunk és annak ellenére, hogy bár sosem gondoltam volna (5 év kollégium után), de a legnehezebb dolognak, az együttlakást találom. Azért szép lassan összeszoktunk, alkalmazkodtunk. A törökök hamarosan hazamennek, február elején és már most tudom, hogy nagy lesz a csend utánuk. Rengeteg éjjeli beszélgetés, borozás, hajnali kerékpározás, 24órás pizzéria keresés és buli van mögöttünk. Hétvégenként pedig az olasz barátainkhoz csatlakoztunk egy egy túrához, vagy csak Lecceben mentünk egy sörre.

IMG_5337     20141206_142214

December első hétvégéjén Portoselvaggiohoz kocsikáztunk a srácokkal, ami a csizma sarkának belső részén található, Gallipoli felett. Gyönyörű erdő van itt, és a tengerpart pedig bámulatos. Elég jó időnk volt, azaz simán ujjatlanban kirándultunk, sőt egyik barátunk még úszott is egyet a tengerben. Mivel itt a tél az elég esős, minden zöldellt és virágzott körülöttünk, furcsa látvány volt Mikulás napján. A napot pedig egy remek étteremmel zártuk egy Masseriában. A Masseria – ha jól tudom – régebben raktár épületként szolgált az olíva földeken, de mára már egyáltalán nem használják, így a legtöbbjükből éttermet, kisebb szállodát csináltak. Iszonyat mennyiségű ételt pusztítottunk el, úgy, hogy mi külföldiek általában már az előétellel jóllaktunk. Ugyanis minden étkezés antipasti-val kezdődik, ami egyaránt hideg és meleg ételekből áll…sonka, padliszán, hal, kagyló, olivabogyó, mozzarella, szalámi és még sorolhatnám, rengeteg különféle étel. Ezután általában jön egy tál tészta, mint az első fogás és utána valami hús, mint második fogás, köret nélkül. Na jó, néha adnak hozzá salátát. Még soha nem voltam képes végig enni mind, főleg nem mondjuk este 9 után, amikor az olaszok többsége szokta ezt vacsorázni. Ezek után persze van egy kis édesség, utána gyümölcs és a kihagyhatatlan kávé.

IMG_5395  IMG_5463  IMG_5473  

IMG_5407   IMG_5449   IMG_5445

IMG_5443   IMG_5437   IMG_5434

 

IMG_5467   IMG_5493

IMG_5477   IMG_5498

E remek hétvége után nem sok kedvem volt elhagyni Poggiardot, de a következő héten kezdődött a mid-trainingem, azaz a félidős képzésem. Meg is lepődtem, hogy milyen hamar meghívtak, de nem akartam visszamondani, mert tudtam sok ismerős lesz ott az első trainingről. Nolaban voltunk, nem messze Nápolytól és csak mindössze csak 4 napos volt. Ismét remek társaság volt, a régiek és újak egyaránt, sokkal hamarabb oldódott a társaság, mint az első trainingen. Jó volt hallani, hogy másoknak is ugyanolyan problémáik vannak, mint nekünk 🙂 Pörgős és fárasztó négy nap volt, és én alig vártam, hogy hazajöjjek, mindaddig, amíg nem közölték velünk a leader-ek, hogy másnap vonat sztrájk lesz egész Olaszországban. Kis sokk mindenkin, de nyugtatgattak, hogy a nagyobb vonatok menni fognak, ne aggódjunk és a kisebb vonatok is, de nem mindegyik. Ezért úgy döntöttem, hogy az eggyel korábbi vonattal indulok el, mert ha csak az olasz vonatozásra gondolok, akkor bármi megtörténhet…és persze nagyon jól döntöttem, mert az előbbi vonat, majdhogy nem akkor jött, mikor a következőnek jönnie kellett volna, így bő egy óra késéssel érkeztem meg oda, ahol aztán átszálltam. Leccebe kora délután futott be ez a vonat és az utolsó induló vonatot is elcsíptem szerencsére.

Azért is volt olyan fontos hazaérkeznem, mert aznap tartottuk az első házibulinkat. Úgy éreztük elegendő embert ismerünk már egy partihoz, és voltunk is vagy huszan 🙂 Azt hiszem elég jó buli volt, féltünk a hatalmas lakástól, hogy elvesznek benne az emberek, de mint minden partin, és ahogy nálunk is, a buli a konyhában volt…csak mert az az egyik legnagyobb szoba. Addigra már a karácsonyfánk is állt, ugyanis Olaszországban úgy december 8-13 között már felállítják a fát és vele együtt a Betlehem is kikerül. Nekem jobban tetszik ez a szokás, mert így 24én nem kell bajlódni a faállítással, és a fa látványa is segít felkészülni az ünnepekre. A Betlehem pedig nagyon fontos, hatalmas, szinte terepasztal jellegű Betlehemeket építenek itt. Jellemző a papírmasé domborzat és a sok kis műanyag bábú, természetesen az egész körbefuttatva egy égősorral. De hol a kis Jézus??? – kérdeztem én a hentesnél, mert ott is volt egy kis Betlehem a pulton. Magam is rájöhettem volna, hogy csak 24én kerül Gesú Bambino a jászolba, Maria és Giuseppe közé. (bocsánat a mobil fotókért:)

20150108_120743   20141227_165703   20141227_165723

Ezek után már csak egy hetet dolgoztunk abban az évben, de a törökök hétfőn már elmentek Riminibe az arrival training-ükre. Mivel utána már szünet volt, nem is jöttek vissza egészen január 7ig, hanem utazgattak. Azon a hét végén, pénteken Kasia is hazament 3 hétre, majd másnap Petra is, aki csak most szerdán fog visszajönni. Így esett, hogy egyedül maradtam a karácsonyi szünetre. A boltban mindenki aggódva kérdezte, hogy ha egyedül vagyok, hol fogom tölteni a szentestét? Szerencsére több meghívást is kaptam és végül igazi nagy, olasz családnál ünnepelhettem. Mint minden ünnep náluk, ez is leginkább az evésről szól, de nagyon élveztem, hogy betekinthettem és még a Mikulás is eljött, ötször 🙂 Ugyanis itt a Mikulás karácsonykor jön, ő hozza az ajándékokat és december 6án semmi nincs. Ellenben január 6án a mi Mikulásunkhoz hasonló ünnep van, amikor Befana jön, egy boszorkány (sokan a Mikulás feleségének mondják) és édességeket rak a jó gyerekek zoknijába, szenet pedig a rosszaknak. Az este során az éjfél volt csak meglepő számomra, úgy vártuk, mint a szilvesztert és pontban 0 óra 0 perckor mindenki Boldog Ünnepeket Kívánt egymásnak.

Másnap ebédre hívott egy jó barátom 😉 Leccebe, habár még teli volt a hasam az előző napi vacsorától. Egyik legfinomabb salátát ettem ott, majd meglepő módon egy kis tészta, főtt husi, sok sok süti, gyümölcs és kávé. Igazából itt a 25.-e szinte fontosabb, mint az előző este, amit inkább a barátokkal együtt töltenek, mint a családdal. Szerettem volna elmenni az éjféli misére előző éjjel, de sajnos jócskán 1 után értem haza. Mindösszesen egyszer voltam az advent során, Kasiaval és Burcuval. Sikerült kiválasztanunk a gyerek misét, így nagy volt a ricsaj és természetesen késve is kezdődött, de ezen már meg sem lepődtünk. Ellenben azon igen, hogy egy egy ének alatt tapsoltak az emberek.

És most jöjjön egy HIHETETLEN hír!!! azt hittem elkerülhetem a havat idén, ezért is választottam Dél-Olaszországot, de NEM!! A fent említett jó barátommal egy reggel kocsival útnak indultunk Bari felé, egy 13. századi oktogon alakú kastélyt szerettünk volna meglátogatni. Előző nap még csekkoltam is az időjárást, több oldalon is, és teljesen érthetetlen módon havazást mondott. Kérdeztem a helyi barátaimat, hogy aggódnom kellene, de nyugtatgattak, hogy igen eshet a hó, de ez csak olyan szállingózás, nem marad meg. Hát beszéljenek a képek, a várat persze nem tudtuk megközelíteni (be is zárték aznap a havazás miatt), nyári gumikkal csúszkáltunk jobbra balra, max 30km/h-val tudtunk menni.

Castel del Monte, a vára amely még várat magára :)

Castel del Monte, a vára amely még várat magára 🙂

IMG-20150102-WA0000   IMG_5547   IMG_5551

12 éve nem volt ekkora hó itt Pugliában (kb. 20 centi) és nekünk sikerült kifognunk azt az egy napot. A barátom, aki itt nőtt fel, sem látott még itt ekkora havat és ezzel volt tele a tv híradó.

Persze nem sokáig maradt meg a hófehér lepel, mert jött a jó idő, olyannyira, hogy néha a napon elég volt egy pulóver. Újabb tengerparti szakaszokat látogattam meg, és végre láthattam a Due Sorelle-t is (két nővér), két szikla a vízben, ami állítólag akkor alakult ki, mikor két lánytestvér a vízbe vetette magát.

IMG_5559  IMG_5555

IMG_5558  IMG_5575  IMG_5567

IMG_5578  IMG_5597  IMG_5606

IMG_5601   IMG_5593  IMG_5607

A szilvesztert bár nagyon vártam, de sajnos ez is elsősorban, azaz majdnem éjfélig csak az evésről szólt. Lecceben voltam az olasz barátainkkal, nyolcukkal és kevés angol tudásúval. Viszont úgy éreztem, hogy tennem kell valami újat még az óévben, ezért nagy erőfeszítések árán megkóstoltam kétféle kagylót. (Aki nem tudná, minden tengeri herkentyűtől irtózom, annyira, hogy a szagukat sem bírom elviselni.) Ellenben ezek ízlettek, már már könyörögtem még egy darabért. A nagy pezsgődurrantás után még kártyáztunk egyet. Nápolyi kártyával, ismeretlen figurákkal (a magyar kártyához tudnám hasonlítani) és számomra ismeretlen játékkal. Mindig csak kaptam egy lapot, majd felfordítottuk és mindaddig nem értettem meg mi a játék lényege, míg egyszer én kaptam a legkisebbet érőt és le kellett vennem egy ruhadarabot. Szerencsére a fiúkról jobban fogyott a ruha, biztos amiatt hogy nem viseltek pirosat. Ugyanis itt az a szokás, hogy szilveszterkor viselj valami kis pirosat, hogy szerencsés legyél az új évben. Január 1-vel pedig elérkeztem az ittlétem feléhez. Hat hónap telt el, iszonyat gyorsan, de szerencsére még ugyanennyi hátra van.

Január 7től elkezdtünk újra dolgozni, rengeteg a meló, közelegnek a határidők, szóval kicsit stresszes, de végre itt van már mindenki és nem alszom egyedül a lakásban, ami általában hidegebb, mint a kinti hőmérséklet 🙂

Az óvodába is visszatértünk, ott szegényeknek még hidegebb van, egy kis elektromos hősugárzóval próbálják felfűteni a nagy termet. Szomorú látvány volt, hogy a kislányok nem akartak rajzolni, mert annyira fázott a kezük és a hősugárzó mellé kuporodtak. Reméljük már csak egy hónap és melegebb lesz, már most néha azt érezni, hogy itt van a sarkunkban a tavasz.

IMG_5380   20150108_103231   IMG_5382

Római vakáció

Az élménybeszámolóm előtt egy újabb kis összefoglaló az elmúlt hetekről.

Megérkeztek az új önkéntesek: Törökországból 🙂 Selin és Burcu. Elég hamar összebarátkoztunk velünk, bár tudjátok, ahol sok lány van együtt…

A munkába szerencsére egy kisebb változás ált benne, aminek mindannyian nagyon örültünk, mindaddig, amíg valóban el nem kezdődött. Minden csütörtök reggel egy óvodába megyünk egy közeli városba és angolt tanítunk a gyerekeknek. Kissé furcsállom ezt, mert ez a szülők kérése, nem pedig az óvónőké, és mivel később az iskolába elég gyenge az angol oktatás, nem sokra fognak menni a mi tanításunkkal. Viszont irtó aranyosak és borzasztó hangosak, egyszóval baromi fárasztó volt, pedig csak 3 órát töltöttünk velük. Ja és persze nagyon olaszos ez is, ahogy megérkeztünk együtt kávézunk az óvónőkkel, majd délben is közösen egyet. Mindezt úgy, hogy a gyerekek „felügyelet” nélkül játszanak a terembe 🙂

Ja és Enzo, egy ötvenes férfi ami fuvarosunk, aki közölte, hogy jövő héten egy órával előbb jön értünk az oviba és kimegyünk a tengerhez sétálni. És a főnök tudja ezt??? – kérdeztük szinte egyszerre. – Nem. –

Bár tudom, hogy otthon is elég jó idő van, de itt is, és a helyiek szerint ez sem normális. A múlt hétvégén a srácokkal a tengerhez mentünk, Baia di Turchi-hez, de már csak láblógatás volt a tengerben. Napközben sokszor még a pulóver sem kell, de az esték nagyon hidegek és hatalmas köd van. Néha persze van, hogy egész nap esik az eső.

egy ködös reggel a tetőről

egy ködös reggel a tetőről

Baia di Turchi….

IMG_5197    IMG_5179

IMG_5226    IMG_5211

IMG_5200   IMG_5181 IMG_5233

Megünnepeltük Sant Martin-t is 11-én, amit itt az újbor ünnepének hívnak. Liba nem volt vacsira, de minden más finomsággal készültek a mentorunk barátai.

Aztán ezt újra megünnepeltük az újbort a hétvégén már a srácokkal (akiket a strandról ismerünk). Első komolyabb „bulink” és az ezzel járó másnaposság is 🙂 A szokásos festa: fincsi vörösbor, zene, pizzica tánc és tamburello. Próbálkoztam a tamburelloval, de borzasztó nehéz és fél óra ütögetés után másnap izomlázam volt és rendesen le is szedte a bőrt a kezemről.

Ugyanezen a napon délben elmentünk Melendugnoba, ahova Maja barátnőm érkezett új önkéntesként pár hete. Közös ebéd volt velük és a helyi menekültekkel. Nagyon jó fej a társaság, így most pénteken már megyünk is vissza hozzájuk egy közös bulira.

És akkor most jöjjön Róma, amiről igazán remélem, hogy nem csak egyszer fogok írni, mert álomszép volt. Bár biztosan mást ott lakni és turistaként eltölteni pár napot, de azért meggondolandó, hogy ha kint maradnék esetleg Olaszországban, akkor Rómát választanám.

Ahhoz képest, hogy főváros, nem éreztem zsúfoltnak a helyet, de turistából volt sok, még így október végén is, magyarokból pedig bőven a négy napos ünnepnek köszönhetően.

Mindössze 3 éjszakát töltöttünk ott, de az nagyon zsúfolt volt, lejártuk a lábunkat, de minden fontosat láttunk. Szinte egy időben érkeztünk meg szerda reggel a Termini állomásra és rögtön le is pakoltunk a közeli hostelben. Nem volt rossz a szállás, de az Amsterdami hostelt nehéz überelni.

A kötelező látnivalókat vettük sorra: Colosseum, Forum Romanum, Pantheon, Capitolium, Piazza Navona, Trevi kút (ami felújítás alatt van már egy jó ideje), Angyalvár, Spanyol lépcső, ami számomra túlságosan is fel van fújva, mint látványosság és természetesen a Szt Péter Bazilika és a Vatikán. Ez a kettő volt számomra a leglenyűgözőbb. Második nap délután indultunk el a Szt Péter Bazilika felé, mert letudtuk az aznapi látnivalókat és úgy határoztunk, hogy akkor bemegyünk a Bazilikába. Hatalmas sor volt és lassan is haladt, ezért meg sem próbáltunk bejutni. Mivel másnap reggel 10re szólt a Vatikáni múzeumba a lefoglalt jegyünk, kitaláltuk, hogy reggel 7re (mikor kinyitják a templomot), akkor jövünk be, remélve, hogy kisebb tömeg lesz. Ez volt a legjobb döntésünk, ugyanis 5 mp alatt bent voltunk és alig volt turista. Közben a nap jött fel és egyre jobban sütött be az ablakokon, megvilágítva a szobrokat és a falakat. Jó lett volna a kupola tetejéről nézni a napfelkeltét, de mivel bő egy órát voltunk bent a bazilikában, mire felértünk már 9 óra volt. Aztán 10kor be a Vatikánba, hatalmas sort tudtunk le azzal, hogy előre megvettük a belépőket, mindenkinek csak ajánlani tudom. Viszont itt bent már tömeg volt, várni kellett, ha jobban szemügyre akartunk venni egy műalkotást és nem csak a tömeg feje fölött lőni egy képet az okos telefonnal. Mert sajnos ez volt a jellemző, szomorú és bosszantó. Az anyuka a szobor elé állította a két gyerekét, lőtt egyet a telóval és haladtak tovább a következő szoborhoz.

Hátrahagyva bosszankodásomat én csak ámultam. 5 órát töltöttünk bent, minek a végére már nagyon fáradtak voltunk, főleg agyilag, pedig nem is néztünk meg mindent. Sokszor csapódtunk magyar csoportokhoz így egy kis idegenvezetést is kaptunk. A Sixtus kápolna pedig természetesen hihetetlen élmény volt, csak a folytonos ATTENZIONE! SILENZIO! és NO FOTO-t hallgatva kissé hangulatromboló volt. Utána Rómában már csak sétálgattunk, amerre a lábunk vitt.

Rómába kedd éjszaka mentem vonattal, elég olcsó jegyet találtam, de csak odafele, ezért BlaBlaCar-ral terveztem hazajönni, ahol találtam is a vonatnál is olcsóbb jegyet. Két nappal a hazaút előtt viszont visszamondta a srác, de ezt csak a visszautam előtti estéjén tudtam elolvasni, így minél előbb kellett találnom egy másik fuvart, mert hát a vonatok addigra már irtó drágák voltak. Mázlim volt, mert rögtön találtam is egy faszit, Francesco-t aki másnap reggel 10kor indult és Lecceig ment egyesen. Pár sms és már le is beszéltük a másnapi találkát.

Ez volt az a bizonyos szombati nap, amióta tudom, hogy hozzászoktam, hogy Olaszországban élek 🙂 Teljes nyugalommal vártam rá legalább 20 percet a megbeszélt helyen, nem idegeskedtem, de még fel sem hívtam, hogy hol lehet, vagy esetleg mégsem jön, mert tudtam, hogy ha ő 10 órát mond, az csak nekem 10 óra. Ismét élvezetes utam volt, szinte végig beszélgettünk, hol olaszul, hol angolul és még ebédet is kaptam. Egy 40 éves faszi volt, valami orvos, vagy asszisztens, aki mindössze 6 napot dolgozik egy hónapban és ezt persze rengeteg pénzért.

Rengeteg képet készítettem, akit komolyan érdekel elküldöm neki a linket. Nem volt könnyű, de kiválogattam párat, csak hogy valamennyire át tudjam adni a város hangulatát.

IMG_4750  IMG_4757  IMG_4782

 

IMG_4827  IMG_4791  IMG_4785  IMG_4775

 

IMG_4841  IMG_4903  IMG_4914  IMG_4938  IMG_4980

IMG_4886  IMG_5000  IMG_4955

 

IMG_4996  IMG_5013  IMG_5088  IMG_5106  IMG_5125

Ottobre

Ha nincs hír, az jó hír. Talán ezt mondhatnám az elmúlt időkről és hogy miért is nem írtam. Persze volt egy kisebb bejegyzésem Guirdignanoról, nem igazán szeretném részletezni, de az a főnök kérésére készült.

Időközben megjártam Rómát is, de erről majd egy későbbi bejegyzésben, addig egy kis havi összefoglaló.

A török megszállás elmúlt, mindenki hazament október 3.ig bezárólag és pár nap egyedüllét után megérkezett az új önkéntes lány, Kasia Lengyelországból. Szerencsére könnyű az együttélés, már már párkapcsolat szintű 🙂 Így most Petrával (a szlovák-magyar lánnyal) és Kasiaval bandázunk. A hétköznapok teljes egészében munkával telnek, este 7kor mikor végzünk, már nem nagyon megyünk sehová, így csak a hétvégék maradnak a szórakozásra.

Szerencsére még most is elég jó idő van napközben (20-22°), annyira hogy a főnök mondta, hogy tegnap (november 2-án) fürödtek még a tengerben. Nekünk már az is elég örömet okozott, hogy október közepén tudtunk még egyet úszni a tengerben. A sarok csücske felett nem sokkal van egy picike öböl, ami felett 40m magasan egy híd vezet el, ez Ponte Ciolo. Ide tekertünk el egy szombati napon, ahol én megcsúszva az algás sziklán egy másodperc alatt a vízben voltam. Nagyon jó volt, gyönyörű hely, kis barlang az öbölben…biztos nyári visszatérés, már csak azért is, mert a bátrabbak a hídról ugrálnak a vízbe, jó lenne egyet élőben látni. Ha valakit érdekelne: https://www.youtube.com/watch?v=Ig4VxqwuBck

Mielőtt hazaindultunk, beszédbe elegyedtem egy idősebb hölggyel, aki közölte, hogy Veszprémben tanított olaszt egy évig…már megint kicsi a világ.

IMG_4586 IMG_4588 IMG_4625

Másnap már közelebbi strandra mentünk, Santa Caserea-ba, a kedvenc helyemre. Igazából ez körbe van kerítve és nem szabadna lemenni erre a partszakaszra, de ezt senkit nem érdekel és aki tényleg szép helyen akar fürödni, az mind idejön. Nekünk jól is jött ez a kerítésmászás, mert hát kicsit bénáztunk mi csajok, de így legalább megismerkedtünk 3 olasz sráccal. Ja nem, csak kettővel, ugyanis a harmadiknak barátnője van, őt azóta nem is láttuk…nem általánosítanék, de ez elég jellemző rájuk.  Most már azt mondom, hogy szerencsére nem beszélnek jól vagy egyáltalán nem beszélnek angolul, így legalább valamennyire tudjuk az olaszunkat gyakorolni. Sokszor összefutunk velük, megismerkedtünk még egy barátjukkal, aki velünk egy városban lakik és rengeteg programra hívnak, mert itt aztán minden szentnek külön ünnepe van…szerencsére 🙂 Többször voltunk este velük Lecceben is, amire már nagyon vágytam, mert mindig csak nappal láttam azt a várost, mert az utolsó vonattal haza kellett menni. Ilyenkor még zsúfoltabb a város, mindenki az utcán. Egyszer egy jó kis, romkocsmaszerű kultúrhelyre is mentünk, ott dolgozik Luciano (az egyik olasz), egy esti alter buliba lettünk hivatalosak, remek zene volt.

IMG_4668

IMG_4669   IMG_4675

Az olasz tanulás könnyen, de lassan megy, bár többet tanulok a helyiektől vagy magamtól, mint az olasz kurzuson. Ez elsősorban emigránsoknak van, csak mi ketten vagyunk ott önkéntesek. Mikor elmentem beiratkozni, jeleztem, hogy nem szeretném a kezdő csoportban kezdeni, így az A2es-be kerültem. Kedd, péntek délután van a kurzus, persze azt elfelejtették mondani, hogy csak két héttel később kezdődik, de én már elmentem a következő héten. A vonat persze késett, így késve érkeztem a suliba és csak beestem egy órára. Gyanúsan kezdő volt, és óra után beszéltem is a tanárral. Most már úgy gondolta (egy szót nem beszéltünk előző hét óta), hogy nekem lehet nehéz lenne az A2es, de mivel ez nagyon könnyű (ez volt a kezdő), próbáljam meg az A1-t másnap. Megpróbáltam. Ugyanolyan kezdő volt, a különbség, hogy az emberek ebben a csoportban tudtak olvasni, írni…az előzőben nem. Egy osztályfotót megért volna a csoport 🙂 21 fő, egy lány, azaz én és 20 színesbörű srác. Kétszer megpróbáltam ezt a csoportot, aztán egy nap a tanár felhívott, hogy mikor lesz az A2es csoport órája. Nagyon örültem, itt már voltak más lányok is, kevesebb ember és jobb tanár is. Még így sem egy nyelviskola szint, de azért tanultam pár új dolgot.

Most pedig arról, hogy milyen kelet-európainak lenni/lennünk. Egy hónappal ezelőtt egy bicikli túrához kellett plakátot készítenem, ami a facebookon lett közzétéve. Kicsit későn, mert hétfőn posztoltuk és azon a héten szombaton volt. Ennek ellenére majdnem 30 ember visszaigazolt, többek közt mi is. Remek alkalom, hogy még több emberrel megismerkedjünk, olaszul beszéljünk stb… Vasárnap reggeli kora kelés, mert a találka egy várossal arrébb volt, de gyönyörű idő volt és mi izgatottan vártuk. Meg is érkeztünk 5 perccel 9 előtt, de senki nem volt ott, még maga a szervező sem. Ehhez már kezdtünk hozzászokni, mégis csak Dél Olaszországban vagyunk, de 20 perccel később sem volt ott senki 🙂 🙂  Szerencsére megvolt a szervező száma, felhívtuk és 9:40kor meg is érkezett. Teljes nyugodtsággal jött felénk, hogy akkor indulhatunk, de mi csodálkozva kérdeztük, hogy hol vannak a többiek?????? Majd jönnek, a következő alkalommal, szép lassan beindul és egyre többen leszünk – ez volt a válasz. Fogtuk magunkat és hazamentünk.

EcoTurism-01